Még mindig 4., Umek és Jay Lumen legújabb közös zenéje, a Clouds Across The Moon!
Amikor az év elején kirobbant az első bombahír, miszerint Umek a magyar Jay Lumennel írt közös zenét, jószerivel fel sem fogtuk. Csak akkor kezdett az utópikus információ valóságos ténnyé manifesztálódni, amikor a Beatport összesített chartján szembesültünk a Sinful Ladies-szel, méghozzá az 5. helyen. Ha figyelembe vesszük, hogy a Beatport a világ legnagyobb online elektronikus zenei shopja, és azt, hogy naponta több ezer digitális formátumú zeneszám kerül kiadásra a virtuális polcain, akkor ez az eredmény mindenképpen a csúcsok csúcsa, amihez hasonló nagyságrendű eredményt talán egyedül a Neoton Famíliának sikerült elérnie a maga idejében és léptékével a magyar zenészek közül, illetve más műfajban Sebestyén Mártának. De ne keverjük a dolgokat: Jay Lumen az elmúlt években egyik elképesztő és hihetetlen siker után aratta a másikat nemzetközi vizeken, s tette mindenzt szerény mosollyal, szívós munkával, no meg persze mérhetetlen rátermettséggel, tehetséggel…
A Balaton és a fél világ minden nyári klubja megőrült a következő, Is Mine című szerzeményért, ami már a 4. helyig jutott a Beatport eladási listáján. Amikor mindenki igyekezett valami hűs vízparton lóbálni a csülkeit, Jay piacra dobta legújabb, Umekkel pedig immár második közös zenéjét, a Clouds Across The Moonhoz készített remixét. A Great Stuff kiadó-óriás – mondhatni – megint biztosra ment a srácokkal, hiszen a nóta azóta már ott csücsül a neves lista élbolyában, nevezetesen jelenleg ez is a 4. helyen!
Hozzászólások: