DJ Verseny Kívánságműsor Hallgasd! Főoldal Műsoraink Hírek Programajánló Live! Képgaléria One Zene Archívum Kapcsolat

Gábor Béla a.k.a. Belocca, 1984-ben látta meg a napvilágot Budapesten. Csaknem 16 évesen már kezében tarthatta első megjelenését a Sixteen Providers – Effective / Water & Gin-t, melyet Danny Tenaglia valamint Farcesco Farfa is előszeretettel pörgetett. A Sixteen Providers formáció megszűnése után Bcy néven tevékenykedett Workidz-el alakított saját labeljükön a Sauna Recordings-on, ahol első kiadványuk az angol Plastic Fantastic eladási listájának második helyén landolt. Munkásságára és szerzeményeire akkoriban a progressive house nyomta rá a bélyegét, majd 2000-ben létrehozta a már sokkal house-osabb, tech-esebb hangzást képviselő Belocca projectjét, amellyel párhuzamosan megkezdte a közös stúdió munkákat Soneec-kal, Chris Lauer & Canard-dal valamint a Muzaik-kal (Danny L & Sullivan). Belépő jegyet a dj-k, producerek világába a „Nightcrawlers – Push The Feeling On” című dal átirata szerzett számára, amely a nemzetközi sikersorozatok első „állomásának” is betudható. A szerzemény 2007-ben Roger Sanchez labeljén a Stealth Records-on kapott előkelő helyet. Saját szerzeményei és remixei igen neves kiadóknál jelentek meg ezidáig: Stealth, Yoshitoshi, Ministry of Sound, Toolroom, Stereo, Tommynboy Silver, CR2, Seamless, Look at you, Slip n Slide, Noir Music, Spinnin, Sneakerz, R&G Electronics, Scream & Shout, Nervous. Szerzeményeit világszerte játsszák a népszerű dj-k, akikkel a nagy földrajzi távolságok ellenére kölcsönösen, együttműködve segítik, elismerik és tisztelik egymás munkásságát: Roger Sanchez, David Guetta, Fedde le Grand, Funkerman, Mark Knight, Axwell, Eddie Thoneick, Baggi Begovic, Erick E, Prok & Fitch, Chus & Ceballos, Peter Gelderblom, Rene Amesz, Noir, Exacta, Daley Padley, Paul Harris, Roog & Greg, stb. Fellépéseit számos országban, több neves helyszínen követhették figyelemmel a tech-house zene szerelmesei és a bulizni vágyók. Az angliai Turnmills-ben Tania Fon Pear meghívására lépett fel Soneec-kal, ahol Marco V-vel együtt pörgették a lemezeket. A Stealth Records nagyszabású partyján a Muzzaikból ismert Sullivan-nel játszott együtt, amely Hollandiában, a Club Asta-ban került megrendezésre olyan Dj-kel mint Lucien Foort, Roger Sanchez, Tom De Neef, Belocca és Muzzaik. Az amszterdami Club Panama-ban Soneec-kal, Erick E-vel és Baggi Begovic-cel együtt gondoskodtak az éjszaka hangulatáról. 2008-as év októberében meghivást kapott az ADE-ra ( Amsterdam Dance Event ) ahol nem kisebb nevekkel játszhatott együtt, mint Victor Calderone, Funkerman, Dons, Eddie Thoneick, Prok & Fitch, Groovenatics, Ron Carroll, Bingo Players. Fellépései közül kiemelendő továbbá: Belgium (Louise Gallery), Macedónia (Hard Rock), Albánia (Lollipop, Summer Depo ), Románia (Club Zambara, Pasha, Hypnotic, Outdoor Heaven, Zebrano, Tuborg Green Party ), Oroszország (Arma 17, Versus, Fresh 44, Tornado, Zanzibar, Pilot, Arma17 ), Horvátország ( Stereo Dvorana ), Szlovénia ( Tivoli ), Austria ( Love Boat, Dom In Berg ), Szerbia ( Bali ) stb.



Hozzászólások: