DJ Verseny Kívánságműsor Hallgasd! Főoldal Műsoraink Hírek Programajánló Live! Képgaléria One Zene Archívum Kapcsolat

 

A legifjabb dj/producer generációhoz tartozó

Kása Balázs aka James Canard, már egészen

kicsi kora óta szoros kapcsolatba került a

zenével. Miután az Általános Iskolában túl

volt élete első buliján, akkor tudatosult benne,hogy lemezlovas szeretne lenni. 8 éves korában kapta meg az első számítógépét és 15 évesen már saját önálló produkciókat készített. Középiskolai tanulmányi alatt is tovább folytatta a nagysikerű iskolai bulikat. Közben folyamatos résztvevője volt az akkor induló „Fix.tv” –nek, és az iskola rádiónak illetve televíziónak. Zenei

pályafutását 18 éves korában koronázta meg, amikor barátai születésnapjára egy dj tanfolyammal ajándékozták meg, amit olyan nagy sikerrel végzett el, hogy az egyik nagynevű, nagy tapasztalattal rendelkező oktató Török János azonnal felfigyelt rá és

felkarolta. A lemezlovas tanfolyammal párhuzamosan már az Arany János utcai Up Side Down Café legendás after partijainak rezidense SoundSmith-el közösen. Itt ismerkedett meg a Kashmir Underground promoterével akinek annyira tetszett a

munkája, hogy szombatonként lehetőséget adott, így a kis teremben pakolhatta kedvenceit többek között Manic N-el és Andrewboy-al. A Kashmir Underground buliknak köszönhetően jó pár vidéki szórakozóhelyre és a németországi meleg

partikra a Glizz-re is meghívást kapott. A későbbiekben Török Jánosnak köszönhetően ismerkedett meg Lauer Krisztiánnal, akivel újabb kapukat nyitott meg a producerkedés és a diszkózás terén. Több közös és egyéni szerzemény jelent meg,

olyan kiadók égisze alatta, mint a Lip recordings, Pornostar, Fairleds Digital Struggle Digital, Stealth Records, Nervous records, Toolrom - Leaders Of New Scool, Paria Records, Starlight Records , a Seamless records és a Pepermint Jam. Az elmúlt négy évben a Justmusic.fm „Lip Recordings Radio Show” című műsorának műsorvezetője és házigazdája volt. Jelen pillanatban a One music Radio " One Love " című műsorának műsorvezetője és házigazdája Sulivennel ( Muzzaik ) valamint a

Fehérvár rádió „DJTurmix” című műsorának állandó vendége.



Hozzászólások: