DJ Verseny Kívánságműsor Hallgasd! Főoldal Műsoraink Hírek Programajánló Live! Képgaléria One Zene Archívum Kapcsolat

 

Nagy Dávid a.k.a. Workidz (a.k.a. Mukky ; The Form Breaker ; Night Preachers) jelenleg az egyik legismertebb producer Európában.

 

Több mint 30 hivatalos megjelent Albuma (általában 4 számos vinyl-ek) kapható világszerte és több mint 10 Remix lemeze. Lemezlovasként Németországba vannak a legtöbb meghívásai.

 

1997-ben indult a pályafutása egy magyar Pop/Dance zenét játszó Dj-hez csapódva, ahol eltanulta a mixelés fortélyait és 1 évvel később már house zenéket pörgetett különféle rendezvényeken (akkoriban még Mukky néven tevékenykedett). 2000 környékén került kapcsolatba az Underground Records-al Magyarországon, ahol elkészítette az első remixét az Osuna - I Can Feel My Blood Pumpin-ra, Mukky néven, ami nagy sikert hozott számára. Több zenét is írt akkoriban de leginkább Progressive House zenét, amelyek később a Sauna Recordings kiadón (ami egyik részben az ő munkái miatt indult el) jelentek meg. Időközben kapcsolatba került a német Discogalaxy Recordings kiadó igazgatójával, ahová 2001 év vége óta már hogy leszerződött. A kezdetekben az igazgató meghívta Köln-be, Németországba ahol egy egész nyarat töltött a zeneszerzés professzionális elsajátításával és ez idők alatt már havonta jelentek meg a szerzeményei a kezei alól és közben zenélt különböző Clubokban mint a Tiefenrausch Disco Club, Cube Club, R-ezident... stb. Később visszajött Magyarországra és azóta a saját stúdiójában folyamatosan dolgozik az új lemezein napi 12 órában.

Zenei stílusa széleskörben megmutatkozik produceri munkáiban, legyen szó Funk/Filter/Latin/Tribal/Electro/Acid/Prog.-House-ról vagy akár Break-Beat-ről minden műfajban otthonosan mozog. Dj-ként szetjei, meghívás és közönség-től függően változik általában Funk/Filter/Electro House lemezeket pörget.

 

Az utóbbi néhány fellépései:

 

Blondy Club - Budapest (Magyarország)

Soda Club - Berlin (Németország)

Club 23 - Berlin (Németország)

Patipa Club - Kiev (Ukrajna)

Boogie Stars - Mondo (Németország)

R-esident - Bielfield (Németország)

Nachtarena - Bielfield (Németország)

 

Discográfia:

 

Kiadványok Workidz néven:

Lemezek:

2003

Workidz - Evening Of Love (Jeans Ibiza Promo)

Workidz - Sunshine Over Ibiza / Turn It Up (Secret Service)

Workidz - The Ultimate Disco Beats Part I (Discogalaxy)

Workidz - The Ultimate Disco Beats Part II (Secret Service)

2004

Workidz - The Ultimate Disco Beats Part III (Secret Service)

Workidz - The Ultimate Disco Beats Part IV (Jeans Records)

Workidz - The Ultimate Disco Beats Part V (Secret Service)

Workidz - The Ibiza Collection (Discogalaxy Ibiza Edition)

Workidz - Fantastic Love (Discogalaxy)

Workidz - We Got The Feelin' (Workidz001)

Workidz - Back Again/Running & Running (Workidz002)

Workidz - The Summer Special (Secret Service)

Workidz - Electric Motion EP (Secret Service)

 

2005

Maniac On The Floor - She's a Maniac (Maniac001)

Secret Agent Vol.1 (Secret Agent)

Secret Service - Touch me (Secret Service)

Workidz - Get Ready For Love EP (Workidz003 WMC Edition)

Workidz - Our World (Discogalaxy)

Workidz - 3 Track EP Vol.2 (Secret Service)

Workidz - Club Music EP (Secret Service)

Workidz - Club Music EP Vol.2 (Secret Service)

Workidz - Club Music EP Vol.3 (Secret Service)

Workidz - Damned World EP (Workidz004 Promo)

Workidz - Love Theme (Tabledancers009 Promo)

2006

 

Workidz & Soul Revenger - Miami WMC Sampler 2006 (Secret Service)

Workidz - Club Music EP Vol.4 (Secret Service)

Workidz - Club Music EP Vol.5 (Secret Service)

Remixek:

 

2004

The Tabledancers - With Your Love (Original + Instrumental Mix)

The Tabledancers feat. Kissinger - Music is Power (Workidz Power Mix) (Secret Service)

Secret Service pres. - I'm Coming Out (Workidz Remix) (Secret Service)

The Tabledancers feat. Leslie - I Saved My Love For You (Workidz Remix) (Jeans Records)

 

 

2005

DJ Rob Terry feat. Morris - Sweet Harmony (Workidz Let's Come Dirty Remix) (Discogalaxy)

Rodeofunk (Seven Vol.4) - Stop Lovin' You (Workidz Electro-Tech Mix) (Seven)

Jorge Martin - Ain't No Love (Workidz Electro-Tech Mix) (Discogalaxy)

DiscoLux - Natural Love (Workidz E Motion Remix) (Discogalaxy)

Mario Held feat. Morris - Be With You (Workidz Electro-Tech Mix) (Discogalaxy)

Secret Service - Ibiza Sampler'05 - Time Of My Life (Workidz Remix) (Secret Service)

 

2006

Arno Cost - Everywhere (Workidz Spanish Tone Remix) (Discogalaxy)

Kid Shibuya - Shake Your Body (Workidz 2 Am Rework) (Secret Service)

Kid Shibuya - Shake Your Body (Workidz 2 A.M. Club Rework) (Secret Service)

Kiadványok Mukky néven:

 

Lemezek:

2002

Mukky - Incvision (Sauna Recordings)

Mukky - Horizone (Sauna Recordings)

Mukky - Burn The Floor (St. Tropez Recordings)

2003

Mukky - Body Peace (Sauna Recordings)

Mukky - Light Orgasm / Mainstream (Sauna Recordings)

2004

Mukky - We Are All Free / Hypnotic (Sauna Recordings)

 Remixek:

2000

Osuna - I Can Feel My Blood Pumpin (Mukky Remix) (Underground Records)

2003

Studio 45 - What Is Housemusic? (Mukky's Vocal Remix) (Discogalaxy)

Snake Sedrick - Across The Sahara (Mukky's African Harmonize Rework)

2004

Fanatic Project - Destination Still Unknown (Mukky & Westone Remix)

Kiadványok egyéb művészneveken:

Lemezek:

2002

David Nagy - You Can Do It (Buda001)

2003

Da Leaders - Flamenco Day (Jeans Recordings)

2005

The Form Breaker - Calling Deep (Form001)

2006

The Form Breaker - Clix EP (In & Out)

Remixek:

2002

Dj Vou - High Steppin' (Sauna Remix) (Jeans Recordings)



Hozzászólások: